- Művelődéstudományi Intézet - http://www.jgypk.hu/tanszek/kozmuv -

Andragógia MA

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR
MŰVELŐDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET

Szeged
Szilléri sgt. 12. sz.
6723

 

 

Andragógia MA

 

 

Az oktatói kar képzési célja

 

A SZTE JGYPK Művelődéstudományi Intézetében folyó képzés célja olyan master szintű oklevéllel rendelkező, személyközpontú szemlélettel rendelkező andragógusok kiképzése, akik a BA-tanulmányaik során elsajátított társadalomtudományi és szakmai alapokra építve felkészültek az európai közösséghez, a fejlett országokhoz való felzárkózás támogatására, megismerik az egész életen keresztül tartó tanulás eszközeinek, metodikai eljárásainak alkalmazását, hogy elősegítsék a tudásalapú társadalom kialakulását. Képessé válnak a potenciális munkavállalók tanulásához és foglalkoztatásához szükséges készségek, képességek és képzettség megszerzésének irányítására; a felnőttoktatás és képzés feltételeinek differenciált fejlesztésére; a leghátrányosabb helyzetű rétegek és csoportok és társadalmi beilleszkedésének támogatására. Alkalmassá válnak az eredményesebb oktatási, képzési intézmények eszköz- és módszer-fejlesztésére, valamint a tanulási lehetőségekhez való fizikai és virtuális hozzáférés támogatására, teljesítményértékelési és minőségbiztosítási rendszerek működtetésére, minőségfejlesztésre; a felnőttkori tanulás területén kutató, fejlesztő és képző (képzők képzője) feladatok ellátására, alapokat szereznek és felkészültek a doktori képzésbe való bekapcsolódásra.

 

A SZTE JGYPK Művelődéstudományi Intézet azokat a fiatalokat és tapasztalatokkal rendelkezőket várja, akik

érdeklődnek a felnőttoktatás, felnőttnevelés, felnőttképzés és felnőttanulás alapvető kérdései iránt. Arra törekednek, hogy tájékozottak legyenek a felnőttképzés világában, és ezen a területen szeretnék továbbfejleszteni tudásukat és személyiségüket. A képzés célja, hogy a hallgató szakértőként kapcsolódhasson az élethosszig tartó tanulás folyamatába, azt  szervezőként, irányítóként, esetleg kutató tevékenységgel, programfejlesztőként, felnőttképzési és szakképzési stratégiai döntések megalapozójaként segítse a felnőttek önképzését és önművelését. Járuljon hozzá az andragógia tudományának és felnőttképzési intézmények innovációjához.

A SZTE JGYPK Művelődéstudományi Intézet minősített oktatói (egyetemi és főiskolai tanárok, egyetemi docensek, MTA kutatók) azokat az érdeklődő és kreatív embereket várják a szakra, akik már rendelkeznek az alább részletezett valamilyen alapszakos (BA) végzettséggel (vagy az ezeknek megfeleltethető, korábbi főiskolai illetve egyetemi végzettséggel) és előny, ha gyakorlati praxissal rendelkeznek.

 

– A feltétel nélkül elfogadott alapszakok: andragógia alapszak (függetlenül a választott szakirányoktól); főiskolai szintű művelődésszervező szak, főiskolai szintű közművelődési szak, főiskolai szintű népművelés szak, főiskolai szintű személyügyi szervező szak, főiskolai szintű munkavállalási tanácsadó szak, egyetemi szintű népművelés szak, egyetemi szintű művelődési és felnőttképzési menedzser szak, egyetemi szintű művelődésszervező szak, egyetemi szintű humán szervező szak.

 

– A feltételekkel elfogadott alapszakok: a pedagógia és a pszichológia alapszak, az emberi erőforrások alapszak,  főiskolai szintű pedagógus végzettség, bármely szakos egyetemi végzettség, vagy MA-szintű oklevél, amennyiben a hallgató rendelkezik: a bölcsész képzési területen közös stúdiumok 10 kreditjével; valamint a pedagógia és a pszichológia képzési ág közös stúdiumainak 8 kreditjével; valamint a pedagógia, vagy a pszichológia területén további 12 kreditnyi lezárt stúdiummal, vagy ezek megszerzését tanulmányi programja mellett külön  feladatként vállalja.

A pontszámítás módja (legfeljebb 100 pont)

 

A felvételi szakmai beszélgetés (legfeljebb 70 pont): a felnőttképzés aktuális kérdései a törvények, és rendeletek, a szaksajtóban megjelenő cikkek és tanulmányok alapján. A bizottság figyelembe veszi a jelölt a jelölt oklevelének minősítését, korábbi tudományos munkáinak, publikációinak dokumentálását, a beküldött motivációs levelet és szakmai önéletrajzot.

A többletpontok (legfeljebb 10 pont): bármely igazolt jogcím alapján 5 pont, felsőfokú C típusú nyelvvizsga 5 pont, andragógia (neveléstudomány/közművelődés) OTDK első három helyezettje 5 pont.

A hozott pontok (legfeljebb 20 pont): az alapképzési vagy ennek megfeleltethető oklevél minősítéséből számítandók ki.

A képzés tartalma

A SZTE JGYPK Művelődéstudományi Intézet andragógia MA szakára felvételt nyert hallgatók megismerkednek az andragógia társadalomtudományi aspektusaival; az andragógiai elméletekkel; a felnőttoktatás didaktikája és módszertana kérdéseivel, a felnőttképzési curriculum tervezéssel, a kompetencia-alapú és moduláris képzések fejlesztésével, értékelésével, minőségfejlesztéssel, a kutatásmódszertan kérdéseivel; a felnőttképzés menedzsmentjével, a pályaorientáció-pályakorrekció világával.

A mesterképzési szakon végzettek alkalmassá válnak a különböző tanácsadó és döntéshozó pozíciókban a felnőttképzés területén az élethosszig tartó tanulás stratégiájának értelmezésére, a helyi, regionális és nemzeti élethosszig tartó tanulás politika irányítására. Képesek lesznek multikulturális viszonyrendszerben (a különféle kultúrákat képviselő kisebbségek, bevándorlók képzésének területén, nemzetközi képzésekben) oktatási folyamatokat tervező, szervező, elemző, értékelő munkakörökben tevékenykedni; minőségbiztosítási, projektmenedzsment és kutató-gyakornoki feladatok ellátni, az eredményeket nemzetközi és hazai szakmai fórumokon kommunikálni. Jogosít a felső szintű vezető feladatok ellátására, egyetemi képzésekbe történő belépésre (gyakornok, tanársegéd).

 

A SZTE JGYPK Művelődéstudományi Intézet andragógia szakán nincsenek választható szakirányok. Az egyéni érdeklődést és törekvéseket viszont támogatjuk!

 

A továbbtanulási lehetőségek

A SZTE JGYPK Művelődéstudományi Intézetben andragógiai mesterképzési szakot végzettek továbbtanulhatnak a neveléstudományi doktori iskolában. („Oktatás és társadalom” doktori iskola, Pécsi Egyetem, Neveléstudományi Intézet, „Nevelés- és művelődéstudományi” doktori iskola – Felnőttnevelés és közművelődés I. alprogram, Debreceni Egyetem BTK)

 

Az elhelyezkedési lehetőségek, választások

A végzett hallgatók elhelyezkedhetnek állami, for profit és non profit felnőttképzési és szakképző szervezetekben, továbbképző központokban, a felnőttképzés tervezésével, irányításával fejlesztésével, andragógiai kutatásokkal foglalkozó szervezetekben, irányító apparátusokban és felsőoktatási intézményekben.

 

A képzési forma, tagozat

Andragógia MA nappali és levelező tagozaton

 

A képzés finanszírozása

A nappali és a levelező tagozaton: államilag támogatott és költségtérítéses

 

A felvehető hallgatók száma

A nappali tagozaton: 25 (államilag támogatott)-25 (költségtérítéses)

A levelező tagozaton: 25 (államilag támogatott) -25 ( költségtérítéses)

 

A képzési idő (a szak elvégzéséhez szükséges optimális képzési idő)

nappali és levelező tagozaton 4 félév

 

Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése

okleveles andragógus

A jelentkezőket érdeklődéssel és szeretettel várja az oktató kar nevében:

Dr. T. Molnár Gizella, PhD

molnarg@jgypk.szte.hu

Dr. Farkas Éva PhD

feva@jgypk.szte.hu

főiskolai tanár
intézetvezető

egyetemi docens
Andragógia szakcsoport-vezető
Andragógia MA szakfelelősDr. Farkas Éva PhD