Facebookon

Démuth Ágnes dr. Nyomtatóbarát változat

Beosztás:

Főiskolai docens

Intézet, hivatal, egység:

Felnőttképzési Intézet

Fogadóóra:

.

E-mail:

Tel:

tumiga@jgytf.u-szeged.hu

474-255/23

Démuth Ágnes dr.

Tisztelt Hallgatók!

Én is a szélsőséges megítélésben részesülő oktatók közé tartozom. Az a tapasztalatom, csak azoknak nincs kialakult véleménye – első benyomása rólam, akik még az első órákra sem szoktak bejárni.

1952-ben születtem. Szeretném azt hinni, hogy lélekben azért fiatalabb vagyok, no, meg energiát tekintve is. 9-10 éves koromtól TUDOM, hogy pedagógus leszek. Csak azért jelentkeztem egyetemre, mert úgy éreztem, a kamasz korosztályhoz nagyobb türelmem lesz, mint az egészen picikhez. Azon fehér elefántok közé tartozom, akik szerettek tanulni. Ez természetesen annak volt köszönhető, hogy a szüleim mindig elfogadtak, biztattak, így rögződött bennem, hogy bármit el lehet érni, csak akarni kell. Soha nem akartam másokat lepipálni, amit elértem, az intrinzik motívum, sikerorientált teljesítménymotiváció, megfelelő mennyiségű kompetencia érzés alapján történt. Sajnos, testvérem meghalt, egykeként sokat voltam egyedül, s rengeteget olvastam, így nem csoda, ha magyar szakra jelentkeztem. Másik szakom az orosz volt, de azt – mivel csak átlagosan (közepes) teljesítettem – lecseréltem pedagógia szakra. (Abban a reményben, ott több pszichológiát tanulhatok, mint az átlag tanár szakosok.) Veczkó József tanár úr hatására eljegyeztem magam a gyermekvédelem mellett. Szakdolgozatom címe: Barátválasztási motívumok nevelőotthonban és családban élő gyerekek esetében. 12 évig dolgoztam a Rigó Utcai Nevelőotthonban. Harmad éves koromban férjhez mentem, a negyed éves szigorlatok után megszületett Csaba fiam. (Ezt csak azért írom, mert itt kezdődik az a történet, hogy szinte nincs olyan élethelyzet, amit személyesen ne csináltam volna végig, ezért szoktam megjegyezni ilyesmire hivatkozó hallgatóimnak, hogy mindent meg lehet oldani, csak akarni kell! (Ezt persze nem nagyon szeretik hallani.) A kötelező 30 órám egy évesre sikeredett, bedolgoztam magam a gyakorlati helyemre, így vettek fel a nevelőotthonba. 1978-ban megszületett Kinga lányom is. Két gyerek mellett az állandó délutáni beosztás nem volt éppen problémamentes. Nagyon szerettem azt a munkát, változatos volt. Tanulószobai foglalkozást, szakkört, szabadidő szervezést, táboroztatást, vetélkedők megszervezését, az erre való felkészítést is szerettem. Akkori diákjaim többsége is szeretett engem, sokuk megkeres ma is.

1980-ban egy évig voltunk családostól San Francisco-ban. 1985-től 88-ig Urbanában töltöttünk három évet (Illinois, USA). Ott ismerkedtem az amerikai gyermekvédelmi rendszerrel, illetve az iskolarendszerrel, mert ott a szülők sokkal intenzívebb napi kapcsolatban állnak az iskolával, nem úgy, mint otthon. A differenciálás, a mentorkodás, a pedagógus továbbképzés számomra sokkal jobban működő rendszer volt, mint az itthoni. A nevelőotthoni viszonyokról már nem is beszélek. Igaz, ahová én bejártam, az nem állami, hanem magán intézmény volt. Egyébként kinntartózkodásomnak köszönhetem, hogy megtanultam az akkor itthon még nagyon drága számítógép használatot. Akkor tanultam meg vakon gépelni, angol klaviatúrán, amit – mivel itthon akkor nem volt erre lehetőség – nem gyakoroltam, s elfelejtettem.

Hazatérésünk után egy évvel könnyítettem a helyzetemen, s átmentem az akkor még 600-as Ipari Szakközép és Szakmunkásképző Intézetbe, magyart tanítani. Érettségire is felkészítettem hallgatókat levelező tagozaton. Mivel rengeteg nehezen kezelhető gyerek volt ebben az iskolában, végre jelentkezhettem pszichológia szakra. Úgy gondoltam, ami nem sikerül a tanításban, az azért van, mert nem tudok eleget pszichológiából. Levelezőn szereztem meg a pszichológus diplomám, az ELTE-n. Mivel az ígéretek ellenére sem foglalkoztattak iskolapszichológusként, volt egyetemi tanárom, Gergely Jenő tanár úr, állást ajánlott a főiskolán, így kerültem 1996-ban a Pszichológia Tanszékre. 50 évesen szereztem Ph.D fokozatot. Disszertációm címe: Iskolai teljesítmények a tanulási nehézségek, szokások, tanulási képességek összefüggésrendszerében. Témavezetőm Balogh László volt, opponenseim pedig, Tóth László és Ritoók Pálné voltak.

A pszichológia órák mellett tanár-továbbképzéseket tartottam (Kinek adjam el az osztályfőnöki óráim? Tanítjuk a tanítványt tanulni? címmel).Oktattam óraadóként a Szegedi Hittudományi Főiskolán, a Debreceni Református Egyetem kihelyezett tagozatán s, hogy ne felejtsem, milyen az igazi diák, óraadóként pszichológiát tanítottam az akkori Tápai Antal Szakközép és Szakiskolában, három évig. Vizsgálataim eredményeit elsősorban a Módszertani Közleményekben publikáltam, hátha így a gyakorló pedagógusok is elgondolkodnak majd néhány dolgon az oktatás eredményességével kapcsolatban. Megkönnyítendő, a hallgatók felkészülését, sorozat füzetet indított tanszékünk, s ebből hármat én írtam: Amit a hallgatónak tudni illik a: tanulásról; motivációról; gondolkodásról. Két angol nyelvű publikációm van, a második majd csak idén jelenik meg. Címük: Connection between the sense of identity (self-consciousness) and human values; Communication training as a necessary step in training adept youth counselors. Ahogy a címekből kiderülhet, kutatási témáim bővültek az identitás-tudat, illetve módszertani vonatkozásban.

Meggyőződésem, amit kutatási eredményeim is bizonyítanak, hogy az aktivitás törvényének gyakorlati alkalmazása eredményesebb, mint a hagyományos előadás – frontális munka. Amerikai példára igyekszem hallgatóim kérdések felvetésére, vitára buzdítani az előadásokon is. Szeretném, ha felismernék, hogy egy sor információnak birtokában vannak, amit jól tudnának hasznosítani. Sajnos, ezt a hallgatók többsége nem hiszi / nem szereti. Én azt gondolom: evés közben jön meg az étvágy.

Az önálló, esetleg vadnak tűnő ötleteket is többre becsülöm – ha van mögötte megfelelő mennyiségű tárgyi ismeret is – , mint a legtökéletesebb szakirodalmi reprodukálást. A Harvardon, pl. a szóbeli, írásbeli vizsga csak 1/3 részét teszi ki az érdemjegynek. Félévente három esszét kell beadniuk a hallgatóknak, amit kizárólag csak akkor fogadnak el, ha az a szakirodalom pontos (hivatkozásokkal ellátott) ismertetésén túl, a hallgató önálló elképzelését is tartalmazza. Ez lenne a kreditnek az a része, ami a hallgató egyéni munkájának, teljesítményének színvonalát tükrözi. Aki járt már az óráimra, az tudja, hogy ehhez fűlik legkevésbé a hallgató foga.

Január 24-én papírom is lesz róla, hogy tréningeket tudok tartani, ez legutolsó „különleges” teljesítményem az LLL jegyében.

A munkám mellett „unokázom”, igaz, az öt közül csak eggyel van állandó kapcsolatom, másik négy unokám az USA-ban él. Ha szerencsés vagyok, kétévente meg tudom őket látogatni. Amikor nagyon elfogyott az energiám, túrázom a hegyekben, rettenetesen hiányzik Szegedről legalább egy dombocska, valamint egy tisztességes erdő. Nyaranta görögországi szigetekre megyek szívesen, jártam Krétán, Korfun, Thassos-on, Zakinthas-on, de nagyon szeretem Svájcot is.

Hát, ennyit „dióhéjban” magánemberként rólam.